originally by Rezső Seress, 1933

Szomorú vasárnap száz fehér virággal
vártalak kedvesem, templomi imával.
Álmokat kergetö vasárnap délelött,
bánatom hintaja nélküled visszajött;
azóta szomorú mindig a vasárnap,
könny csak az italom, kenyerem a bánat...
Utolsó vasárnap, kedvesem gyere el,
pap is lesz, koporsó, ravatal, gyászlepel.
Akkor is virág áll, virág és - koporsó,
virágos fák alatt utam az utolsó;
Nyitva lesz szemem, hogy még egyszer lássalak,
Ne félj a szememtöl, holtan is áldalak...

Vége a világnak
(Seress Rezsö verse a Szomorú vasárnap dallamára)

ösz van és peregnek a sárgult levelek,
Meghalt a földön az emberi szeretet.
Bánatos könnyekkel zokog az őszi szél,
Szívem már új tavaszt nem vár és nem remél.
iába sírok és hiába szenvedek,
Szívtelen rosszak és kapzsik az emberek...

Meghalt a szeretet!

Vége a világnak,vége a reménynek
Városok pusztulnak, srapnelek zenélnek.
Emberek vérétöl piros a tarka rét.
Halottak fekszenek az úton szerteszét.
Még egyszer elmondom csendben az imámat:
"Uram, az emberek gyarlók és hibáznak..."

Vége a világnak!