Lent a földön áll,
ki tudja mióta, hány
éve van még vissza,
míg az élet vizét kiissza.

Benne rejlik az élet titka,
nem is tudja, hogy mennyire ritka
dal szól benne, tombol,
mikor az álmaira gondol.

Felrepítik a csillagokba,
onnan hullik vissza a porba
felhő lelke, zivatar szeme
a villámokat szórja.

Kirepül az égbe,
a világ tetejére.
Onnan kizuhanna,
hogyha belehalna.
Kirepül az égbe,
a világ tetejére.
Onnan kizuhanna,
hogyha belehalna.

Darabjaira szedte,
összegyűjtögette,
újra összerakta,
feje helyén a farka.

Visszafelé csinálna mindent,
megteremti magának Istent,
szivárványból esőcseppet,
a Napból kihűlt testet.

Kirepül az égbe,
a világ tetejére.
Onnan kizuhanna,
hogyha belehalna.

Saját farkát kergető sárkány,
önmagát pusztító járvány,
körbe körbe tekeredik rajta
a föld magához húzza.

Aztán felrepíti a csillagokba,
onnan hullik vissza a porba
felhő lelke, zivatar szeme
a villámokat szórja.

Kirepül az égbe,
a világ tetejére.
Onnan kizuhanna,
hogyha belehalna.
Kirepül az égbe,
a világ tetejére.
Onnan kizuhanna,
hogyha belehalna?